Olafur Eliasson: Riverbed. 2014. Museum of Modern Art, Louisiana.

Olafur Eliasson. 360° room for all colours. 2002. Stainless steel, projection foil, fluorescent lights, wood, and control unit, 126 x 321 x 321” (320 x 815.3 x 815.3 cm). Private collection. Installation view at Musée d’Art moderne de la Ville de Paris. Courtesy Tanya Bonakdar Gallery, New York. 

Olafur Eliasson: One-way colour tunnel, 2007. Site-specific sculpture
Courtesy the artist; Tanya Bonakdar Gallery, New York; and neugerriemschneider, Berlin

Olafur Eliasson:  “Take Your Time,” (2008) at P.S. 1 consists of a huge, slanting, disc-shaped mirror suspended horizontally from a gallery ceiling. Photo by Michael Nagle for The New York Times

Olafur Eliasson – ‘The Land Between Us’, 2011, Whitworth Art Gallery

Olafur Eliasson nimbly merges art, science, and natural phenomena to create extraordinary multisensory experiences. Challenging the passive nature of traditional art-viewing, he engages the observer as an active participant, using tangible elements such as temperature, moisture, aroma, and light to generate physical sensations.

His constructions, at once eccentric and highly geometric, use multicolored washes, focused projections of light, mirrors, and elements such as water, stone, and moss to shift the viewer’s perception of place and self. By transforming the gallery into a hybrid space of nature and culture, Eliasson prompts an intensive engagement with the world and offers a fresh consideration of everyday life.

The central work, Riverbed (2014), is based on the unique connection between nature, architecture and art that characterizes the museum. Transforming the entire South Wing into a rocky landscape, Eliasson focuses on inhabiting space in a new way and inserts new patterns of movement into the museum.

Source: http://www.sfmoma.org/exhib_events/exhibitions/232#ixzz3DUfINIUm San Francisco Museum of Modern Art http://en.louisiana.dk/exhibition/olafur-eliasson

installation

Petri György: Reggeli kávézás

Szeretem az őszi hideg szobákat,
ülni kora reggel összehúzott köntösben
a kitárt ablaknál, vagy a tetőn,
párolog a völgy meg a csésze kávé
- ez hűl, amaz melegszik.

Sokasodik a piros meg a sárga,
fogyatkozik a zöld, pereg a sárba
a sok levél – halomban
a nyár devalvált pénze:
oly sok! oly semmitérő!
Lassúdan kékbe vált
az ég hamvasszürkéje, enyészőben
az enyhe borzongás. Közelednek
a nappal-dagály
türelmes, óriás tolóhullámai.

Kezdhetek folytatódni. Megadom magam
egy személytelen felszólító módnak.

(Source: zsafu, via frombudapestwithlove)

poetry

Meine Hand ist jetzt nach drei Kaffees zittert.
Ich lasse den Sommer leiser machen, hätte gern Herbst und Farben. 

music

Kemény István: Remény

Láttam az egészet, és tudtam, hegyen állok,
a részletek halkan zúgtak odalent,
idefenn most egyik se hiányzott.
Kérdezni jöttem fel, de a jósnő
hazament a lázas kisfiához.

A kérdésemet lepöcköltem a szakadékba,
pattogva tűnt el, pedig nagy volt:
a törhetetlen üveg maradéka.
Csak a szívem kérdezgette halkan:
kedves vérem, hova lesz a séta?

Azelőtt ilyenkor kétségbeestem,
mert innen már csak lefelé van út,
és idáig nem jár le az Isten.
De most itt volt, és ő kísért le később:
egy szó nélkül ballagtunk le ketten.

De ez a végén lesz, itt még csak állok,
és érzem, ahogy elkezdek nevetni:
hogy lettem én ennyire magányos,
és hogy teljes képtelenség, félreértés,
de ez mégse lesz már soha máshogy.

poetry